Baka Juli állj fel
Babika nem volt óvódás. Szeretett volna óvodába járni, de a tanyát, az azt körbeölelő csodát, a nagymamája szárnyai alatt nevelkedve tapasztalt mesevilágot nem tudta és nem is akarta felcserélni egy számára ismeretlen, más világra.
Sokszor próbálták hazavinni, kecsegtették szebbnél szebb ígéretekkel, de ő gyermeki makacssággal ragaszkodott független, szabad életéhez melyben oly magabiztosan mozgott. Nagymamájának, Mámikának köszönhetően beleívódott az a hatalmas tudás amit a napi teendők között megfigyeléssel, segítve vagy a meséket és felnőtteket figyelve egy kislány megtanulhat.
Megtanulta az állatok nyelvét, ha kiküldték a szakajtóba összegyűjteni a tojásokat megsimogatta a tyúkot és megköszönte neki, hogy ilyen szép tojásokat tojt. Egyik legkedvesebb játszótársa a borzas kiskutya volt, aki árnyékként követte mindenhova és szemfülesen figyelte kis gazdáját. Bárány születésekor a kisbárányt betették az ágyába, hogy melegítse a kis jövevényt.
Segített Mámikának gyógynövényt gyűjteni, közben megtanulta melyik milyen nyavalyára jó, miből készülhet tea, tinktúra vagy fürdő, borogatás. Tavasszal segített gyümölcsfákat oltani, a kertben veteményezni. Eltevéskor ügyesen pucolta, reszelte, sikálta a kertből begyűjtött tormát, káposztát, uborkát miközben Mámika szelíd mosollyal figyelte hogy ügyesedik napról napra.
Szorgoskodott ha a szövőszéket fel kellett vetni, fonalat gombolyítani, foltozni, új ruhát varrni. Akkor is ott sertepertélt ha szappant főztek, kenyeret dagasztottak vagy a hatalmas üstben lekvár rotyogott.
Esténként az udvaron a fűben hanyatt feküdve figyelték a csillagokat, kiolvasva belőle milyen idő lesz, mi várható, jó lesz a termés, közeledik‑e valami öröm vagy bánat. Mámika türelemmel, mesélve átadta minden tudását, szeretetét, tapasztalatát Babikának, történeteivel, tanításaival beletette kisunokája batyujába azt a hamuban sült pogácsát ami egész életén keresztül kísérte, segítette.
Ebbe a csodálatos mesevilágba beköszöntött a hetedik ősz. El kellett búcsúznia a méhektől, kisbáránytól, borzas kutyától, a tanyától. Hazaköltözött a városba, kezdődött az iskola.
Szülei beíratták a nyüzsgő nagypiac mögötti iskolába, ahova a környék földművesei és egyszerű munkásemberei járatták gyermekeiket. Első napon megszeppenve ült a padban, figyelte a sok vidám, csintalan gyermeket akik jól ismerték egymást hiszen együtt nőttek fel. Ő senkit sem ismert.
Családi legendává vált az első tanítási órán történt bemutatkozása:
Bejött a tanító néni és elkezdte a névsort olvasni. Előtte megbeszélték, hogy az a gyerek akit szólít feláll és szépen bemutatkozik társainak.
Elkezdődött a névsorolvasás és a tanító néni szólítja a következő gyereket:
– Baka Júlia, állj fel.
Teljes csend, minden gyermek ülve maradt.
A tanító néni megismétli a nevet, most már a kislányra nézve bátorításképpen:
– Baka Juli, állj fel szépen.
Most is ülve maradt mindenki figyelve, hogy mi fog történni.
A tanító néni odament a kislányhoz:
– Baka Juli szólítottalak, miért nem állsz fel és mutatkozol be a többieknek?
A kislány elkerekedett szemmel válaszolt:
– Én Babika vagyok, engem mindenki így szólít.
Azóta sokszor elmesélte nekünk, lányainak, később az unokáinak is: ő annyira mesevilágban élt a nagymamájánál, hogy még a teljes nevét sem kellett használnia, mindenki a becenevén szólította.
Édesanyaként minket, a lányait is a nagymamájánál beleívódott szellemben nevelt: szabadon, a természetet szeretve és tisztelve.
Nyugdíjasként sem akart tétlen maradni és mivel a gyógynövények világa és az alkotás mindig szívéhez közel állóak voltak, örömmel kezdett el tevékenykedni a családi manufaktúránkban. Nagymamája régi receptjei alapján összeállította a gyógynövény keverékeket, az általunk megálmodott párnákat napokig tartó ötleteléssel, szabással, varrással végleges formájukba öntötte. Közben meg unokájának mesélt gyermekkoráról, a tanyáról, a csodavilágról.
Örömmel, időnként nosztalgiázva, mesélve, máskor meg a családot buzdítva, unokáját egyengetve, tanítgatva készíti a csodálatos, illatos párnákat. Kis műhelye gyakran tele van fiatalokkal, akik beülnek hozzá segíteni, tanulni, mesét hallgatni, beszélgetni.
Sokszor elnézem ahogy türelemmel, fáradhatatlanul mesél, tanít, terelget. Csillogó szemében, huncut mosolya mögött ott látom a kis Babikát, most már mindenki Babi nénijét aki lényét belengő természetes gondoskodással puha párnákba csomagolja a természet ajándékait családja, ismerősei és sok-sok kedves ember örömére.