Manapság csak legyin­tünk az ún. babo­na­sá­gok­ra, hol­ott ere­de­tü­ket a népi gyó­gyá­szat­ban és a bűbá­jo­sok házi orvos­lá­sá­ban is meg­ta­lál­juk. Némelyik népi gyógy­mód hóbor­tos­nak tűn­het, pedig gyak­ran orvo­si­lag igen­is meg­ala­po­zot­tak. Az orvos­sze­rek mel­lett a gyó­gyí­tók ráol­va­sá­so­kat és varázs­mon­dó­ká­kat is alkal­maz­tak: a gyógy­ere­jük­be vetett hit fon­tos lel­ki össze­te­vő­je volt a gyó­gyá­szat­nak. Napjainkban pla­ce­bo­ha­tás­nak nevez­zük, ha a beteg gyó­gyu­lá­sát elő­se­gí­ti a gyógy­el­já­rás hatá­sos­sá­gá­ba vetett bizalom.

A kora újko­ri Európában a szel­lem­vi­lág és az anya­gi való­ság még szer­ves egy­sé­get alko­tott. A bűbá­jo­sok­hoz, vajá­ko­sok­hoz és javas­asszo­nyok­hoz hason­ló gyó­gyí­tók, sőt maguk a boszor­ká­nyok is kör­mök­kel, szőr­rel, haj­jal, mag­zat­bu­rok­kal és hason­lók­kal sze­rel­ték fel magu­kat, hogy ezek segít­sé­gé­vel orvo­sol­ják a beteg­sé­ge­ket, hoz­zák meg páci­en­sük sze­ren­csé­jét vagy vala­mi­fé­le varázs­la­tos átala­ku­lá­sát, meg­véd­je­nek a ron­tás ellen, eset­leg ők maguk küld­je­nek ron­tást a kisze­melt­re. A kido­bott vagy elcsent tes­ti hul­la­dé­kok­ról és ruha­da­ra­bok­ról azt hit­ték, hogy átjár­ja őket a tulaj­do­nos szel­le­mi lénye­ge, ezért segít­sé­gük­kel és jóté­kony vagy ártó szán­dé­kú varázs­la­tok­kal azo­no­sí­ta­ni lehet az ille­tőt a szel­lem­vi­lág­ban. A hason­ló varázs­ere­jű koty­va­lé­kok alap­anya­ga­it a leg­kü­lön­bö­zőbb helyek­ről gyűj­töt­ték össze. Sok ráol­va­sás keresz­tény imák népi­es vál­to­za­ta volt, ami­nek szin­tén varázs­ha­tal­mat tulajdonítottak.

A mági­kus gyó­gyí­tást a mai ember tehát babo­na­ság­ként inté­zi el. A babo­nás ember a jelen­ko­ri köz­hi­e­de­lem sze­rint osto­ba és meg­bíz­ha­tat­lan taná­cso­kat osz­to­gat. Ennél rokon­szen­ve­sebb fel­fo­gás, misze­rint a babo­nák a népi gyó­gyá­szat­ban és a bűbá­jo­sok által űzött mági­kus orvos­lás­ban gyö­ke­rez­nek. Vélhetőleg a nyílt eszű, szó­ki­mon­dó asszony­sá­go­kat érte leg­gyak­rab­ban a boszor­kány­ság vád­ja. A boszor­kány­pe­rek az ilyen egyé­ni­sé­gek­ről mint „ful­lán­kos” vagy „fel­vá­gott nyel­vű” fehér­sze­mély­ről emlé­kez­nek meg, akik ördö­gi szi­tok­ára­dat­tal bot­rán­koz­tat­ják meg a környezetüket.

A bűbá­jo­sok kúrái

A bűbá­jos vén­asszo­nyok szám­ta­lan orvos­szert kínál­tak a min­den­na­pos pana­szok­ra. A fej­fá­jást hat­ha­tó­san orvo­sol­ta pél­dá­ul, ha a beteg fejét akasz­tó­fa köte­lé­nek hur­ká­ba illesz­tet­te. Az is hasz­nált, ha az embe­ri kopo­nyán kinőtt mohát meg­szá­rí­tot­ták, por­rá őröl­ték és bur­nót­ként fel­szív­ták; továb­bi gyógy­mód volt a hom­lok és halán­ték lemo­sá­sa men­tás, zsá­lyás for­ró víz­zel; más­kor a lábat áztat­ták mus­tá­ros, for­ró vizes für­dő­be, sze­re­csen­di­ót tet­tek kevés víz­be, belé­le­gez­ték a pipa­füs­töt, pin­ce­bo­ga­rat vet­tek be piru­la gya­nánt vagy ece­tes boro­ga­tást tet­tek a fej­re. Ugyancsak nyom­ban elmu­lasz­tot­ta a fej­fá­jást, ha a páci­ens gyű­szű­nyi whis­kyt dör­zsölt a kezé­re, s az orrá­hoz tart­va sza­gol­gat­ta, illet­ve egy csepp édes salét­ro­mot elke­vert egy csepp szal­mi­ák­szesszel és két csepp szó­da­bi­kar­bó­ná­val egy teás­ka­nál­nyi hideg víz­ben; e gyógy­szer­ből nap­já­ban három­szor kell beven­nie két evőkanállal.

A gyógy­sze­re­ket ráol­va­sá­sok­kal tet­ték hatá­so­sab­bá, ezek a szó ere­jé­vel, jel­ké­pe­sen irtot­ták ki a beteg­sé­gek ter­mé­szet­fe­let­ti kór­oko­zó­it. A lázat pél­dá­ul a követ­ke­ző főzet­tel gyó­gyí­tot­ták. Végy négy uncia salét­ro­mot, egy csepp kám­fort, har­minc szem sáf­rányt, négy szem bíbor­fes­té­ket, majd törd eze­ket össze, és keverd el ala­po­san. Minden este kis teás­ka­nál­lal vedd be a gyógy­szert a követ­ke­ző varázs­mon­dó­ka sza­va­it mormolva:

Kiparancsolom a fej­ből, szív­ből, hátból,
derék­ból, térd­ből, combból
a hideg­le­lést, ten­ge­ri és szá­raz­föl­di lázat, amit
csak az Úristen adott vala,
Szabaduljak meg tető­től talpig.
Kifelé, te láz,
egyik részed men­jen a kórságosba,
másik a reménységbe,
megint másik a kövek­be, a negyedik
a jószág­ba.
Szent Péter, Szent Pál, a menny összes
szent­je s az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.

Az epi­lep­szia gyógy­sze­ré­nek recept­je a követ­ke­ző volt: végy egy uncia fagyön­gyöt, egy uncia macs­ka­gyö­ke­ret, egy uncia fal­gyo­mot, vala­mint három pint víz­ben meg­fő­zött feke­te pesz­ter­cét. Adj hoz­zá egy uncia kopo­nya­tink­tú­rát. Igyál meg a keve­rék­ből napon­ta négy­szer egy borospohárral.

Alternatív gyógy­mód volt, ha vala­ki össze­tör­te egy ember csont­ja­it, lehe­tő­leg a kopo­nyá­ját, ame­lyet a föld­ből ásott ki. A kúrát a három­ki­rá­lyok­ról szó­ló ráol­va­sás egé­szí­tet­te ki:

Gáspár kez­dé az aján­dé­ko­zást mirhával,
aztán Menyhért adá a tömjént,
végül Boldizsár hozá az aranyat.
Ki mos­tan szá­já­ra veszi a szent kirá­lyok neveit,
Krisztus kegyel­mé­ből a kórok
messzi­ről elkerülik.

Gyógyítás és szim­pa­te­ti­kus mágia

A kora újkor­ban a gyó­gyí­tás olyan varázs­la­tok­kal zaj­lott, ame­lyek a mai szó­val szim­pa­te­ti­kus mági­án ala­pul­tak; ez bizony más­fé­le világ­lá­tást fel­té­te­le­zett, mint a modern tudo­má­nyos világ­kép. A szim­pa­te­ti­kus mágia elő­fel­té­te­le az az elkép­ze­lés, hogy a világ­egye­tem­ben min­den össze­függ min­den­nel, s a rész min­den eset­ben befo­lyás­sal lehet az egész­re. A dol­go­kat a mágus szí­nük és fizi­kai saját­sá­ga­ik alap­ján cso­por­to­sí­tot­ta. Bizonyos fémek­ről, így az ezüst­ről és a higany­ról pél­dá­ul fel­té­te­lez­ték, hogy ezüs­tös tónu­suk és ragyo­gá­suk, vala­mint egyéb jegye­ik alap­ján a Holddal áll­nak kap­cso­lat­ban. A gyó­gyí­tás fon­tos tár­sa­dal­mi, lélek­ta­ni össze­te­vő­i­ről a modern kul­túr­em­ber könnyű­szer­rel elfeledkezik.

1589-ben egy Maria Marquart nevű asszonyt bör­tön­be vetet­tek Augsburgban. Az öreg­asszony fehér boszor­kány­nak nevez­te magát, s rész­le­te­sen beszá­molt varázs­prak­ti­ká­i­ról val­la­tó­i­nak. Maria azt állí­tot­ta, hogy a ter­mé­szet hatal­ma­it moz­gó­sí­tot­ta ráol­va­sá­sok, imák és szer­tar­tá­sok segít­sé­gé­vel. A varázs­mon­dó­kák hatá­sát úgy növel­te, hogy e cél­ból készült tűvel és cér­ná­val szem­fe­dő­vé varr­ta össze a tete­me­ket, tet­te mind­ezt Jézus szen­ve­dé­se­i­nek után­zá­sa­ként. Büszkén beszélt tudo­má­nyá­ról, ame­lyet Isten aján­dé­ká­nak tekin­tett. A város­atyák már koráb­ban eltil­tot­ták a gyó­gyí­tás­tól, s a fel­cse­rek céhe min­dent elkö­ve­tett, hogy meg­aka­dá­lyoz­za tény­ke­dé­sét, de nem jár­tak siker­rel. Végül az öreg­asszonyt szám­űz­ték a városból.

A hason­ló hason­lót gyógyít

Mint lát­tuk, a kora újko­ri gyó­gyí­tás szim­pa­te­ti­kus mági­án ala­pult, azaz ama elgon­do­lá­son, hogy a hason­ló hason­lót vonz. A láz kiűzé­sé­re ezért piros fla­nelt hasz­nál­tak, piros virá­gok orvo­sol­ták a vér beteg­sé­ge­it, s sár­ga tár­gya­kat alkal­maz­tak a sár­ga­ság keze­lé­sé­ben. A szá­mok­nak szin­tén jelen­tős varázs­erőt tulaj­do­ní­tot­tak, közü­lük is a 3 és a 7 emel­ke­dett ki. A beteg­ség lefo­lyá­sá­ra hatás­sal volt a Nap és a Hold moz­gá­sa, ez jelöl­te ki a gyógy­nö­vé­nyek gyűj­té­sé­re és a keze­lés­re alkal­mas idő­pon­to­kat. A szem­be­teg­sé­gek gyó­gyí­tá­sá­ra hasz­nált kor­pa­fü­vet pél­dá­ul a hold­cik­lus har­ma­dik nap­ján kel­lett össze­szed­ni. A gyűj­tő­nek fel kel­lett mutat­nia kését a Hold felé a követ­ke­ző sza­vak kíséretében:

Ahogy Jézus meg­gyó­gyí­tá a vérfolyásos
asszonyt, úgy metszd ketté,
amit elmet­szel mind­örök­ké. 

Mikor a Hold nyu­god­ni készült, a gyűj­tő­nek tér­den áll­va meg kel­lett mos­nia a kor­pa­fü­vet és a kezét, majd a füvet bebu­gyo­lál­ta egy fehér ken­dő­be. Ezután fel­for­ral­ta egy köze­li for­rás vizé­vel. A főzet­tel szem­be­teg­sé­ge­ket gyó­gyí­tot­tak, vagy a fia­tal tehén tejé­ből köpült vaj­jal össze­ke­ver­ve kenő­csöt készí­tet­tek belőle.

A fia­tal­ko­ri angol­kór és sérv nép­sze­rű gyógy­mód­ja abból állt, hogy a gyer­me­ket három­szor átemel­ték egy fia­tal kőris­fa közé­pütt ket­té­ha­sí­tott tör­zsén, miköz­ben a kicsi a fel­ke­lő Napba nézett. A fát ezután össze­kö­töz­ték, s úgy hit­ték, ugyan­úgy forr össze, aho­gyan a kis beteg gyógyul.

A szel­le­mek kor­dá­ban tar­tá­sa 

A ráol­va­sá­sok pon­tos mági­kus uta­sí­tá­so­kat tar­tal­maz­tak. A rühös­sé­get pél­dá­ul a követ­ke­ző varázs­mon­dó­ká­val kezelték:

Te, rüh, te rüh, kilenc bátyád vagyon,
Isten áld­ja meg a húst, és marad­jon meg a csont.
Tűnj el rüh, távozz el éntőlem,
Az Atya, Fiú és Szentlélek nevében.
Te, rüh, te rüh, ím, nyolc bátyád vagyon,
Isten áld­ja meg a húst, és marad­jon meg a csont.
Tűnj el rüh, távozz el éntőlem,
Az Atya, Fiú és Szentlélek nevében.

És ez így ment, míg­nem a bátyok tel­je­sen elfogy­tak az utol­só strófában:

Te, rüh, te rüh, egy bátyád sincs néked,
Isten áld­ja meg a húst, és oltal­maz­za élted… 

Mint lát­juk, a varázs­mon­dó­ka távo­zás­ra szó­lít­ja fel a beteg­ség szel­le­me­it. A bete­get meg­szál­ló szel­le­mek­re gyak­ran kerek-perec rápa­ran­csol­tak, más­kor azon­ban figyel­mü­ket elte­rel­ve úgy kel­lett őket kicsa­lo­gat­ni az áldo­zat tes­té­ből, s alka­lom­ad­tán átvin­ni egy másik tárgy­ra vagy sze­mély­re. Néha a beteg­ség szel­le­me­it álla­tok­ba – fér­gek­be, csi­gák­ba, cic­ká­nyok­ba, ege­rek­be vagy macs­kák­ba – szám­űz­ték, majd az álla­tot halá­lá­ig bezár­ták. Egy sze­mölcs­el­tá­vo­lí­tó varázs­mon­dó­ka a fen­ti elvet köve­ti: csenj egy darab­ka húst, dör­zsöld rá a sze­mölcs­re, majd ásd el, s a hús rot­ha­dá­sá­val a sze­mölcs is leesik.

Jelképes gyó­gyí­tás 

Némely varázs­szö­veg jel­ké­pe­sen, a halál­ból az élet­be veze­tő beava­tá­si ritu­á­lé gya­nánt jele­ní­ti meg a beteg­sé­get, miköz­ben az átala­kul vala­mi más­sá. Mindezt nem­egy­szer elját­szot­ták, pél­dá­ul a beteg átbújt egy nyí­lá­son, lyu­kon vagy egy bolt­ív alatt. Egyik-másik gyó­gyí­tó szer­tar­tás ritu­á­lis halál­lal járt együtt, mint pél­dá­ul a köhö­gés aláb­bi keze­lé­se: fek­tesd le a gyer­me­ket a lege­lő füvé­re. Vágd körül a tes­tét kopor­só alak­ban. Vidd arrébb a gyer­me­ket, szag­gasd ki a füvet, ott ahol feküdt, és for­dítsd gyö­ke­ré­vel fel­fe­lé. Ahogy a fű elszá­rad, úgy múlik el a köhö­gés is.

A beteg­ség jel­ké­pes szín­re­vi­te­le a világ más tája­in is elter­jedt gyógy­mód, kivált a kis lélek­szá­mú tör­zsi közös­sé­gek­ben. Nagy érde­me, hogy fel­is­me­ri és figye­lem­be veszi a gyó­gyí­tás fon­tos lélek­ta­ni összetevőit.

 

/Forrás: Susan Greenwood: A mágia és boszor­kány­ság enciklopédiája/