Az esz­ten­dő utol­só nap­ja, szil­vesz­ter, a nép­hit sze­rint mági­kus erő­vel bír és szá­mos, az embe­ri élet­re, az állat­ál­lo­mány­ra és a ter­més bősé­gé­re vonat­ko­zó szo­kást, hie­del­met von maga köré. A lányok gom­bóc­fő­zés­sel, ólom­ön­tés­sel tuda­ko­zód­tak jöven­dő­be­li­jük neve, fog­lal­ko­zá­sa után, vagy fér­fi­nad­rá­got rej­tet­tek pár­ná­juk alá, hogy meg­ál­mod­ják ki lesz a vőle­gé­nyük. Ha pedig sót­lan pogá­csát sütöt­tek és azt az egész napi böj­tö­lés után elfo­gyasz­tot­ták, álmuk­ban biz­to­san meg­je­lent a vár­va várt igazi.

Szilveszterkor fon­tos sze­re­pe van az éjfé­li zaj­kel­tés­nek, amit manap­ság kon­gó­zás­nak, cser­ge­tés­nek, per­gő­zés­nek, nyáj­for­dí­tás­nak nevez­nek főként a nagyobb váro­sok­ban a sok­szor haj­na­lig tar­tó ékte­len duda­szó meg a han­gos mula­to­zás helyet­te­sít. Régen azért kel­tet­ték a zajt, hogy min­den­ki fel­éb­red­jen és az újesz­ten­dő­ben szor­gal­ma­san dol­goz­zon, más­részt, hogy a nyáj az újév bekö­szön­te­kor a másik olda­lá­ra for­dul­jon. Ekkor ugyan­is bíz­ni lehe­tett az egész­sé­ges sza­po­ru­lat­ban. Ezért aztán a nagyobb fiúk – vagy sok­he­lyütt a falu­si pász­tor – végig­jár­ták a háza­kat, és kolom­po­lás­sal ostor­dur­rog­ta­tás­sal riasz­tot­ták fel a házi­a­kat és az álla­to­kat. Pálinkával, bor­ral, süte­ménnyel kínál­ták, és külön­bö­ző aján­dé­kok­kal jutal­maz­ták meg őket. Bővedestének is neve­zik a nagy evés-ivás miatt. Kicserélték az utca­ka­pu­kat, a pata­kon át pal­ló­ként rak­ták, a lányos házak tete­jé­re szal­ma­kö­te­get vit­tek, hogy azzal jelez­zék az eladó lányt. Az udva­rok­ban enge­dély­ké­rés után a dudás fúj­ta az „Óh szép Jézus…” kez­de­tű éne­ket, mialatt a töb­bi­ek kari­kás ostor­ral pat­tog­tat­va, csen­gő­vel, kolomp­pal és egyéb lár­má­zó esz­kö­zök­kel sza­lad­gál­tak. A házi­ak­tól pénzt vagy kalá­csot kaptak.

Szokás volt a szil­vesz­te­ri kán­tá­lás. A fel­nőt­tek, legé­nyek köré­ben élő hagyo­mány­ból a két világ­há­bo­rú között már a gye­re­kek s végül a cigá­nyok ado­mány­ké­rő szo­ká­sa lett. A szil­vesz­te­ri kán­tá­lást más­nap az újév­kö­szön­tés követ­te. Országszerte elter­jedt egy­há­zi ere­de­tű kán­tá­ló ének az „Újesztendő víg­ság­szer­ző…” kez­de­tű, mellyel épp­úgy jár­tak köszön­te­ni szil­vesz­ter nap­ján, mint újév­kor. A legé­nyek subá­ban, kiütött tete­jű sip­ká­ban jár­tak kán­tál­ni. Az arcuk elé papír­masz­kot tet­tek, amely­re sza­kállt, bajuszt ragasztottak.

Szilveszteri hej­ge­tés

A hej­ge­tés cél­ja az új esz­ten­dő­ben a gabo­na, a kenyér mági­kus úton való biz­to­sí­tá­sa. Résztvevői legé­nyek, akik első­sor­ban a lányos háza­kat kere­sik fel. A mon­dó­kát osto­rok csat­to­gá­sa, harang­szó, furu­lya, dob és a köcsög­du­dá­hoz hason­ló ͈”bika” hang­ja kísér­te. A hej­ge­tés a búza élet­tör­té­ne­tét mond­ja el a mag elve­té­sé­től a kenyér elkészültéig.

A szil­vesz­te­ri idő­já­rás­jós­lás az azna­pi idő­ből tör­tént: „Északi szél hideg, a déli eny­he telet jósol”. Ha szil­vesz­ter éjsza­ká­ján esik az eső, reg­gel pedig fény­lik a nap, akkor nem lesz jó ter­més, de ha egy­for­ma éjsza­ka és reg­gel az idő­já­rás, akkor bő ter­més várható.

Bor, búzát, barackot,
Kurta far­kú malacot,
Kocsijuknak kere­ket,
Hordójuknak fene­ket,
Hogy ihas­sunk eleget.
A jószág­nak eleséget,
Takarékos fele­sé­get,
Holtig tar­tó egészséget,
Az élők­nek megmaradást,
A hol­tak­nak feltámadást,
Adjon az Úr Isten.

/Forrás: Tetejetlen fa – A KMCSSZ regős hírmondója/