Tételezzük fel, hogy a 12 állat­övi jegy egyet­len nagy ágy­ba kerül be. Vajon mi történne?

„Kapcsold már le a lám­pát, nem fogom tud­ni kialud­ni magam!” – ripa­ko­dik rá a Bak a Nyilasra, aki­nek a mobil­kép­er­nyő­je hor­ro­risz­ti­ku­san vilá­gít­ja be a teret. „Ugyan már!” – szó­lal meg a Bika. – „Ha iga­zán aka­rod, elnyom az álom… Nézz csak rá a Halakra. Én is igyek­szem követ­ni őt…” A Bak eny­he fin­tor­ral az arcán ránéz a tel­je­sen öntu­dat­lan­nak tűnő, kite­rül­ve, nyá­lát folyat­va dur­mo­ló Halakra, majd inkább felül, iszik a tisz­tí­tott vizé­ből, és végez pár lég­ző­gya­kor­la­tot. Kérdezni sze­ret­ne a Szűztől erről az új víz­tisz­tí­tó beren­de­zés­ről, de nem nagyon mer hoz­zá­szól­ni. Földi barát­ja épp a más­na­pi idő­ter­vét rak­ja össze, és ilyen­kor – a Bak tud­ja ezt a leg­job­ban – nem illik megzavarni. 

Sajnos a Szűz ter­vei a ter­ve­zés­ről kút­ba esnek. Az ágy túl­ol­da­lán a Kos és a Skorpió igen­csak han­gos, egyik üvölt, másik bosszút eskü­szik. „Te, Kos!” – szó­lal meg ekkor a Nyilas – „nyu­godj már meg egy kicsit, attól meg­nyug­szol!” A Kos piros feje kime­rí­tőbb, mint bár­mi­lyen szó­be­li válasz, majd min­den­ki­nek hátat for­dít­va igyek­szik elalud­ni. A Skorpió eköz­ben a Mérleget fűzi. „Te, ez az arc­maszk nagyon menő…” – pró­bál­ko­zik, a Mérleg pedig lel­ke­sen mesél­ni kezd a ható­anya­gok­ról, erre a Bika is oda­hú­zó­dik mel­lé­jük, ami­kor a kakaó­vaj szót hall­ja. „Ja, nem úgy értet­tem… Hanem, hogy így is álla­ti dögös vagy, vala­mi­kor össze­fut­hat­nánk egy másik ágy­ban!” – mond­ja a Skorpió, a Mérleg piron­ko­dik, de rop­pan­tul fel­dob­ja a dolog. Az se iga­zán érdek­li, hogy együtt van az Ikrekkel, hiszen az Ikrek is min­dig ezt csi­nál­ja. Most is tele­fo­nál­gat vala­ki­vel, már esik le ülté­ből, olyan fáradt, de esze ágá­ban sincs pihe­nőt fújni.

„Hol lehet a Vízöntő?” – Ez a kér­dés az aggó­dó Rák szá­ját hagy­ja el, miköz­ben szá­mol­ja a jelen­lé­vő­ket, és pró­bál meg­győ­ződ­ni róla, hogy min­den­ki épség­ben beért az ágy­ba. A jól infor­mált Ikrek, le se téve a tele­font, beszéd köz­ben fel­fe­lé mutat. A Vízöntő dene­vér­ként lóg a pla­fon­ról, Buddha-pozí­ci­ó­ban. Nem kéne meg­za­var­ni, még lezu­han… „Hé, Rák!” – szó­lal meg az Oroszlán az ágy leg­ké­nyel­me­sebb pont­já­ról, három pihe-puha pár­ná­val kör­be­vé­ve – „Hoznál nekem egy banán­tur­mi­xot? Olyan fino­mat készí­tesz, én pedig úgy meg­kí­ván­tam…” – A Rák már el is tűnt szem elől, az Oroszlán pedig elé­ge­det­ten néz bele az ágy felet­ti tükör­be, ami­ben ő van közé­pen. „Ellenállhatatlan vagy”, sut­tog­ja, majd csó­kot dob magának.

Közben a Kos fel­éb­red, ezút­tal a sze­rin­te ide­ge­sí­tő, máni­á­kus Szűznek és lus­ta, bél­pok­los Bikának esik neki, ám az íté­le­te­ken túl konk­rét ürügy nem ismert, amely konf­lik­tust szít­ha­tott vol­na. A Szűz érvel, a Bika mély leve­gő­ket vesz, a Kos egy­re han­go­sabb. A zaj­ra a Halak is fel­ri­ad álmá­ból, fogal­ma sincs, mi tör­tén­he­tett, így pár másod­per­cig kere­si a sza­va­kat. Végül meg­kér­de­zi a hoz­zá leg­kö­ze­lebb esőt, tör­té­ne­te­sen a Nyilast arról, hogy mi tör­tént, aki elkezd neki mesél­ni az ősrobbanásról…