„A hagyo­mány nem a hamu őrzé­se, hanem a láng tovább­adá­sa.” (Morus Tamás).

Tegnap a vil­la­mo­son két nagy­ma­ma korú néni beszél­ge­tett mel­let­tem, hogy milyen rit­kán talál­koz­nak az uno­kák­kal, a csa­lád­dal, hogy azok az iga­zi hagyo­má­nyos vasár­na­pi ebé­dek kive­sző­ben van­nak. Elgondolkodtam, hogy való­ban eltűn­nek a hagyo­má­nyok, vagy csak átala­kul­nak? A hagyo­mány­őr­zés való­ban csak azt jelen­ti, hogy szó sze­rint betart­juk amit örök­sé­gül kaptunk? 

A csa­lá­di hagyo­má­nyok gene­rá­ci­ó­kon keresz­tül ível­tek át, fenn­tart­va a külön­bö­ző szo­ká­so­kat, érté­ke­ket, melyek a csa­lád­ra, az adott nép­cso­port­ra vol­tak jel­lem­ző­ek. Ezek a tra­dí­ci­ók jel­leg­ze­tes, egyé­ni szí­ne­ze­tű csa­lá­di ritu­á­lék­ban nyil­vá­nul­tak meg, melyek a csa­lád össze­tar­to­zá­sát, sajá­tos iden­ti­tá­sát erősítették.

Régebben a hagyo­má­nyok elen­ged­he­tet­len része­sei vol­tak az élet­nek. Apáról fiú­ra, anyá­ról lányá­ra szállt így a tudás. Gondoljunk bele, már a szü­le­tés­nél, név­adás­nál domi­nált a csa­lá­di hagyo­mány, majd az öltöz­kö­dés, az adott fog­lal­ko­zás űzé­se, mind-mind arra a bizo­nyos csa­lád­ra, nép­cso­port­ra jel­lem­ző­en kísér­te végig az egyén éle­tét. Az egyén önmeg­va­ló­sí­tá­sá­ra kevés­sé volt kom­for­tos a világ, a bol­do­gu­lás­hoz elen­ged­he­tet­len volt a közös­sé­gi lét. A hagyo­má­nyok kere­tet szab­tak az élet­nek, irány­ban tar­tot­ták a közös­sé­get magát, egy­faj­ta meg­tar­tó erő­vel bír­tak. Mára az egyén sza­bad­ság­ra való és önmeg­va­ló­sí­tá­si törek­vé­se­i­ben ezek a kis­sé merev sza­bá­lyok lát­szó­lag eltűn­tek, főleg a váro­sok­ban, s ezzel együtt sok hagyo­mány, ünnep is átalakult.

Ilyen pél­dá­ul a Pünkösd a Húsvét utá­ni 7. vasár­na­pon és hét­főn tar­tott keresz­tény ünnep, ame­lyen a keresz­tény­ség a Szentlélek kiára­dá­sát ünnep­li. Hazánkban a Pünkösdhöz több szo­kás, hagyo­mány is kötő­dik. Ezek nagy része mára eltűnt, vagy csak turisz­ti­kai jel­le­ge maradt meg, mint pél­dá­ul a pün­kös­di király válasz­tás, tavasz­kö­szön­tés. A val­lá­si része, a búcsú­já­rás azon­ban meg­ma­radt. A Pünkösddel évszá­za­dok óta össze­köt­he­tő az Erdélyben tar­tott Csíksomlyói búcsú, mely­nek hagyo­má­nya egé­szen a 15. szá­za­dig vezet­he­tő vissza.

Apai nagy­ma­mánk, aki Csíksomlyótól 60 kilo­mé­ter­re, Torján nevel­ke­dett mesél­te, hogy akko­ri­ban a fel­nőt­té válás mér­föld­kö­vé­nek szá­mí­tott, ha a gye­rek oda­cse­pe­re­dett, hogy elme­he­tett a búcsú­ba. Számára 13 éve­sen jött el ez az izga­lom­mal teli pil­la­nat, ami­kor beáll­ha­tott a kereszt­al­já­ba és gya­log­szer­rel elza­rán­do­kol­ha­tott a Somlyói Máriához, vagy ahogy oly­kor emle­get­te, a Babba Máriához. A zarán­dok­út egy nap és éjjel tar­tott. A kereszt­al­já­ban a fal­vak közös­sé­gei elő­re  meg­ha­tá­ro­zott rend­ben, csa­lá­dok sze­rint beso­rol­va vonul­tak imád­koz­va és énekelve.

Csíksomlyói búcsú­já­rók 1943. – for­rás: kepeslapok.wordpress.com

A búcsú­ba Erdély min­den részé­ről, de első­sor­ban a Székelyföld fal­va­i­ból és váro­sa­i­ból, a Gyimesekből, a Tatros völ­gyé­nek nagy csán­gó fal­va­i­ból és az eldu­gott kis hegyi szál­lá­sok­ból, Moldvából, a leg­fél­re­e­sőbb Szeret men­ti fal­vak­ból gyűl­tek össze, hogy a zarán­dok­lat nyo­mán lel­ki­leg meg­tisz­tul­ja­nak, tel­jes búcsút nyer­je­nek. A világ négy égtá­já­ról egy­be­fo­lyó kereszt­al­jak haj­nal­ban gyűl­tek össze Csíkszeredában a Ferences kegy­temp­lom előtt, ahol a Szűzanya köszön­té­se után meg­ha­tá­ro­zott rend­ben vonul­tak fel a két Somlyó hegy közé a nye­reg­be, mely utat sokan a Jézus szen­ve­dé­sét meg­je­le­ní­tő 12 stá­ci­ót érint­ve a mere­dek lej­tőt tér­den csúsz­va tet­tek meg, részt vál­lal­va Jézus a Golgotára veze­tő útjá­nak szenvedéséből.

Nagymama mesé­it hall­gat­va gye­rek­ko­rom­ban Pünkösdkor (is) rend­sze­rint túra­ci­pőt húz­tunk, s bejár­tuk a kör­nyék hegye­it-völ­gye­it. Ma a pün­kös­di hosszú hét­vé­ge a gyer­mek­ko­ri barát­sá­gok őrzé­sé­nek egyik fon­tos ele­me. Az elmúlt évek­ben a lakó­te­le­pi ját­szó­te­rek­ről a szél­ró­zsa min­den irá­nyá­ba elsod­ród­tunk, azon­ban évről – évre meg­ha­tá­ro­zott helyen gyű­lünk össze csa­lá­dos­tól pün­kösd­kor, hogy pár napot együtt tölt­sünk, kirán­dul­junk, neves­sünk és sze­res­sünk. Ma ez a mi saját pün­kös­di hagyo­má­nyunk, melyet igyek­szünk soká­ig őriz­ni és gyer­me­ke­ink­nek továbbadni.

Barátokkal

Szerencsére az élet­nek van­nak olyan terü­le­tei, ahol úgy tapasz­ta­lom a hagyo­má­nyok­nak, a hagyo­má­nyos eljá­rá­sok­nak egy­re nagyobb sze­re­pe van. A gaszt­ro­nó­mia, a divat terü­le­tén újbó­li virág­zá­su­kat élik a hagyo­má­nyos tech­no­ló­gi­á­val készü­lő éte­lek, ter­mé­kek, az egye­di lak­be­ren­de­zé­si tár­gyak, gyógy­nö­vé­nyes pár­nács­kák. Egyre több kis csa­lá­di vál­lal­ko­zás jön lét­re, ahol a déd­nagy­ma­mák, nagy­ma­mák tudá­sát pró­bál­ják meg átad­ni újra­gon­dol­va, ötvöz­ve a mai kor igényeivel.

Ezen kis vál­lal­ko­zá­sok a tömeg­gyár­tás­sal szem­be men­ve sike­re­sen újra­élesz­tet­ték a piac fogal­mát is. Egyre több vidé­ki és buda­pes­ti piac ala­kul és nyit ki hét­vé­gen­ként. Újból szo­kás piac­ra jár­ni, kicsit csen­de­seb­ben, las­sab­ban meg­szem­lél­ni az eladás­ra kínált árut, legyen az zöld­ség, gyü­mölcs vagy kéz­zel készí­tett hasz­ná­la­ti tárgy. Jó érzés meg­mu­tat­ni a gyer­me­kek­nek, mi hogyan készül, hogy kerül a gyógy­nö­vény a pár­ná­ba. Jut idő elbe­szél­get­ni és vic­ce­sen alku­doz­ni az áru­sok­kal, s ilyen­kor fény derül az apró csa­lá­di tit­kok­ra, hagyo­má­nyos recep­tú­rák­ra is.

Életkép a káp­ta­lan­tó­ti piacról

A Szénafüvek Családi Manufaktúra is egy csa­lá­di hagyo­mány men­tén jött lét­re. Mikor meg­szü­le­tett az ötlet, hogy vissza­nyú­lunk gye­rek­ko­runk nap­sü­töt­te nya­ra­i­hoz, a mező, a rét illa­to­zó kin­cse­i­hez még nem gon­dol­tuk, hogy ezzel hagyo­má­nyo­kat is terem­tünk. Hagyomány lett azóta, hogy csa­lá­di­lag közö­sen keres­sük fel a gyógy­nö­vény­be­szál­lí­tó­kat, hogy a vasár­na­pi ebé­dek után a nap­pa­li­ban össze­gyűl­ve vitat­juk meg mely ter­mé­kün­ket hogyan fej­lesszük tovább, milyen új, egye­di min­tá­val gaz­da­gít­suk a kíná­la­tot. A nap, mint nap lét­re­ho­zott pihe-puha, illa­tos gyógy­nö­vény­ke­ve­ré­kes pár­nákon keresz­tül csa­lá­dunk érté­ke­it köz­ve­tít­jük, s remél­jük egy csi­pet csa­lá­di­as­sá­got, egy csi­pet hagyo­mányt adunk át.

Gyógynövénnyel és tön­köly­pár­ná­val töl­tött nyár illa­tú párnák