„A sze­re­tet nyel­ve egye­te­mes. Ám ahá­nyan vagyunk, annyi­fé­le nyelv­já­rást beszé­lünk.” /Gary Chapman/

A sze­re­te­tét min­den­ki más­képp feje­zi ki. Van, aki könnye­dén, min­den lehet­sé­ges módon képes, rá. Van, aki nem tud­ja sza­vak­ba önte­ni, de tet­te­i­vel kife­je­zés­re jut­tat­ja. És van, aki­nek komoly prob­lé­mát jelent bár­mi­lyen módon elő­hív­ni a lel­ke mélyén szunnya­dó érzel­me­ket, így nem is cso­da, hogy a másik fél nem érti, nem érzi.

Valentin napig tar­tó soro­za­tunk­ban min­den nap bemu­ta­tunk egy sze­re­tet-nyel­vet, íme hát a harmadik:

Ajándékozás

Az aján­dé­ko­zás a másik­ra gon­do­lás szim­bó­lu­ma, a sze­re­tet lát­ha­tó jele. Vannak, akik­nek a lát­ha­tó jelek fon­to­sab­bak, mint a töb­bi. Ők azok, akik pél­dá­ul a jegy­gyű­rű hor­dá­sá­hoz külö­nös­kép­pen ragasz­kod­nak. Ha part­ne­rünk sze­re­tet­nyel­ve az aján­dé­ko­zás, gon­dol­junk min­dig arra, hogy lát­ha­tó jelek nél­kül kétel­ke­dik sze­re­te­tünk­ben, ezért gyak­ran lep­jük meg őt! Az aján­dék érté­ke másod­la­gos, lénye­ge a szim­bo­li­kus jelleg.

Az aján­dék kéz­zel fog­ha­tó jele annak, hogy vala­ki ránk gon­dolt. Nem az szá­mít, hogy mennyi­be kerül. Azért olyan becses szá­munk­ra, mert a sze­re­te­tet jel­ké­pe­zi. Az anyák félt­ve őrzik a gyer­me­ke­ik­től kapott aján­dé­ko­kat, még akkor is, ha a fél­tett ker­ti virá­got tép­ték le. A sze­re­tet és az adni vágyás szo­ros össze­füg­gé­sét jel­zi, hogy a gyer­me­kek kicsi koruk­tól kezd­ve szí­ve­sen aján­dé­koz­zák meg szüleiket.

A sze­re­tet lát­ha­tó jel­ké­pei néme­lyek szá­má­ra külö­nö­sen is fon­to­sak. Vannak, akik az eskü­vő után töb­bé le sem veszik az ujjuk­ról a jegy­gyű­rűt. Mások egy­ál­ta­lán nem hord­ják. Ez is azt mutat­ja, hogy az embe­rek külön­bö­ző sze­re­tet-nyel­ve­ket beszél­nek. Akinek az aján­dé­ko­zás az elsőd­le­ges sze­re­tet-nyel­ve, az nagy becs­ben fog­ja tar­ta­ni a tár­sá­tól kapott gyű­rűt. Az évek során kapott töb­bi aján­dé­kot is félt­ve őrzi, mint tár­sa sze­re­te­té­nek meg­nyi­lat­ko­zá­sa­it. Ajándékok, azaz lát­ha­tó jel­ké­pek híján talán nem is len­ne biz­tos a szeretetében.

Az aján­dé­kok meg­je­le­né­si for­má­ja és érté­ke igen nagy vál­to­za­tos­sá­got mutat­hat. Annak, aki ezt a sze­re­tet-nyel­vet érti, az aján­dék érté­ke nem sokat szá­mít, hacsak nem tér el jelen­tős mér­ték­ben attól, amit az aján­dé­ko­zó meg­en­ged­het magá­nak. Ha egy mil­li­o­mos férj rend­sze­re­sen fil­lé­res aján­dé­kok­kal lepi meg a házas­tár­sát, fel­me­rül a kér­dés, hogy ez való­ban sze­re­te­té­nek a kifejeződése‑e. De ha a csa­lád anya­gi lehe­tő­sé­gei szű­kö­sek, egy cse­kély érté­kű aján­dék is mil­li­ók­kal érhet fel, hiszen sze­re­tet­ről vall.

De mit tehet az, aki ehhez nem szo­kott hoz­zá: „Én nem vagyok egy aján­dé­ko­zó típus. Engem sem hal­moz­tak el gye­rek­ko­rom­ban aján­dé­kok­kal. Sohasem tanul­tam meg, hogyan kell aján­dé­kot válasz­ta­ni vala­ki­nek. Nekem ez túl nehéz.” Semmi baj, hiszen ez a fel­is­me­rés a leg­jobb kiin­du­ló­pont ahhoz, hogy meg­ta­nul­juk sze­re­te­tün­ket kife­jez­ni. Miután fel­fe­dez­tük, hogy házas­tár­sunk sze­re­tet-nyel­ve eltér a mienk­től, vág­junk bele az új nyelv meg­ta­nu­lá­sá­ba. Hogyan is kezd­jünk hoz­zá? Írjuk össze azo­kat az aján­dé­ko­kat, melye­ket tár­sunk őszin­te öröm­mel foga­dott az évek során – akár tőlünk, akár mások­tól kap­ta. A fel­so­ro­lás alap­ján lesz némi elkép­ze­lé­sünk arról, hogy milyen aján­dé­ko­kat ked­vel. Ha nem tud­juk kivá­lasz­ta­ni a meg­fe­le­lő aján­dé­kot, kér­jünk segít­sé­get egy csa­lád­tag­tól, aki jól isme­ri a tár­sun­kat. Olyan aján­dé­kot válasszunk, ami­nek az ára és a beszer­zé­se nem meg­ter­he­lő szá­munk­ra, és amit szí­ve­sen adunk. Nem kell külön­le­ges alka­lom­ra vár­nunk. (Ha több­nyi­re kri­ti­ká­val fogad­ja az aján­dé­ka­in­kat, és min­dig talál vala­mi kivet­ni­va­lót ben­nük, akkor szin­te biz­tos, hogy nem az aján­dé­ko­zás a leg­fon­to­sabb sze­re­tet-nyelv számára.)

Létezik egy meg­fog­ha­tat­lan aján­dék, amely töb­bet ér, mint bár­mi, amit a kezünk­be fog­ha­tunk. Ezt nevez­zük önma­gunk oda­aján­dé­ko­zá­sá­nak, vagy jelen­lé­tünk aján­dé­ká­nak. A házas­társ jelen­lé­te a szük­ség ide­jén min­den­nél töb­bet jelent annak, aki­nek az aján­dé­ko­zás a szeretetnyelve.

Forrás:

Gary Chapman – Egymásra hangolva
Gary Chapman – Az egye­dül­ál­lók öt szeretetnyelve