„A sze­re­tet nyel­ve egye­te­mes. Ám ahá­nyan vagyunk, annyi­fé­le nyelv­já­rást beszé­lünk.” /Gary Chapman/

A sze­re­te­tét min­den­ki más­képp feje­zi ki. Van, aki könnye­dén, min­den lehet­sé­ges módon képes, rá. Van, aki nem tud­ja sza­vak­ba önte­ni, de tet­te­i­vel kife­je­zés­re jut­tat­ja. És van, aki­nek komoly prob­lé­mát jelent bár­mi­lyen módon elő­hív­ni a lel­ke mélyén szunnya­dó érzel­me­ket, így nem is cso­da, hogy a másik fél nem érti, nem érzi.

Valentin napig tar­tó soro­za­tunk­ban min­den nap bemu­ta­tunk egy sze­re­tet-nyel­vet, íme hát a negyedik:

Szívességek

Ha a fele­ség a férj­től azt hall­ja: „Tudom, hogy sze­retsz, mert min­dig tisz­ta és ren­des körü­löt­tem min­den, főzöl, mosol, vasalsz rám”, akkor elkép­zel­he­tő, hogy a szí­ves­sé­gek az ő sze­re­tet­nyel­ve. Mindezek a tevé­keny­sé­gek kicsiny szol­gá­lat­ként fog­ha­tók fel, ame­lyek ter­ve­zést, időt és fárad­sá­got igé­nyel­nek. Jézus egy egy­sze­rű, de nagyon hatá­sos pél­dát muta­tott a szol­gá­lat­ra: meg­mos­ta tanít­vá­nyai lábát. Tartsuk szem előtt, hogy a szí­ve­sen vég­zett szol­gá­la­to­kat nem lehet kikény­sze­rí­te­ni, csak sza­ba­don adhat­juk, s fogad­hat­juk el egy­más szolgálatait.

Sokan első­sor­ban akkor érzik tár­suk sze­re­te­tét, ha tapasz­tal­ják részük­ről a szol­gá­lat­kész­ség cse­le­ke­de­te­it. A cipők elra­ká­sa, a baba tisz­tá­ba tevé­se, a moso­ga­tás, a kocsi lemo­sá­sa, a por­szí­vó­zás vagy a fűnyí­rás a leg­ékes­szó­lóbb sze­rel­mi val­lo­más­ként hat arra, aki első­sor­ban a „szí­ves­sé­gek” nyel­vén ért.

Három fon­tos igaz­ság a párkapcsolatban: 

• Amit az embe­rek a sze­re­lem hatá­sa alatt meg­tesz­nek egy­má­sért, azt nem fel­tét­le­nül teszik meg a sze­rel­mi láz elmúl­tá­val, a házas­ság­ban. Mikor „kijó­za­no­dunk”, újra azok leszünk, akik vol­tunk, mielőtt sze­re­lem­be estünk.
• A vádas­ko­dás és a köve­te­lő­zés könnyen éket ver­het két ember kap­cso­la­tá­ba. Ha állan­dó­an bírál­gat­juk tár­sun­kat, talán bead­ja a dere­kát, és meg­te­szi, amit aka­runk, de ebben nem a sze­re­te­te fog kife­je­ződ­ni. Legfeljebb irányt mutat­ha­tunk a sze­re­tet­nek: „Szeretném, ha lemos­nád a kocsit.” – de kény­szer­rel nem megyünk sem­mi­re. Minden nap újra és újra el kell köte­lez­nünk magun­kat a sze­re­tet mel­lett. Ennek leg­meg­fe­le­lőbb kife­je­zé­sét úgy adhat­juk, ha uta­sí­tás helyett kérünk, és figye­lem­be vesszük egy­más kéréseit.
• A har­ma­dik igaz­sá­got csak azok ért­he­tik meg, akik való­ban sze­ret­nek. Azok a bírá­la­tok adják szá­munk­ra a leg­jobb kul­csot házas­tár­sunk sze­re­tet-nyel­vé­nek fel­is­me­ré­sé­hez, melyek­kel a mi visel­ke­dé­sün­ket kifo­gá­sol­ja. Bírálataink több­nyi­re szo­ros kap­cso­lat­ban áll­nak saját érzel­mi szük­ség­le­te­ink­kel. Mikor elé­ge­det­len­sé­günk­nek adunk han­got, való­já­ban sze­re­tet­éh­sé­gün­ket fejez­zük ki, ha nem is a leg­meg­fe­le­lőbb for­má­ban. Ha ezt meg­ért­jük, talán meg­fe­le­lőb­ben tudunk rea­gál­ni tár­sunk bírá­ló megjegyzéseire.

Forrás:

Gary Chapman – Egymásra hangolva
Gary Chapman – Az egye­dül­ál­lók öt szeretetnyelve