„A sze­re­tet nyel­ve egye­te­mes. Ám ahá­nyan vagyunk, annyi­fé­le nyelv­já­rást beszé­lünk.” /Gary Chapman/

A sze­re­te­tét min­den­ki más­képp feje­zi ki. Van, aki könnye­dén, min­den lehet­sé­ges módon képes, rá. Van, aki nem tud­ja sza­vak­ba önte­ni, de tet­te­i­vel kife­je­zés­re jut­tat­ja. És van, aki­nek komoly prob­lé­mát jelent bár­mi­lyen módon elő­hív­ni a lel­ke mélyén szunnya­dó érzel­me­ket, így nem is cso­da, hogy a másik fél nem érti, nem érzi.

Valentin napig tar­tó soro­za­tunk­ban min­den nap bemu­ta­tunk egy sze­re­tet-nyel­vet, íme hát a második: 

Minőségi idő (való­di együttlét)

Biztos talál­koz­tunk már a „min­ta­férj” típu­sá­val, aki min­den lehe­tő házi­mun­kát elvé­gez. A fele­ség még­is elé­ge­det­len vele, ha az Ő sze­re­tet­nyel­ve a minő­sé­gi idő, az együtt­lét. Nem sza­bad össze­té­vesz­te­ni az együtt­lé­tet a fizi­kai jelen­lét­tel. A „minő­sé­gi idő” azt jelen­ti, hogy osz­tat­lan figyel­met szen­te­lünk vala­ki­nek. Ha egy­más mel­lett ülünk a kana­pén, és tévét nézünk, a műsor áll figyel­münk közép­pont­já­ban, nem pedig a házas­tár­sunk. Kapcsoljuk ki a tévét, és néz­zünk egy­más­ra, miköz­ben beszél­ge­tünk. Elmehetünk ket­tes­ben sétál­ni, vagy beül­he­tünk egy étte­rem­be, ahol reme­kül lehet beszél­get­ni. Megfigyeltük‑e már, hogy milyen pon­to­san meg lehet külön­böz­tet­ni egy étte­rem­ben a ran­de­vú­zó páro­kat a házas­pá­rok­tól? Az előb­bi­ek egy­más­ra néz­nek és beszél­get­nek, a házas­pá­rok pedig csak ülnek, és néze­lőd­nek maguk körül. Az ember azt gon­dol­ná, csak azért men­tek oda, hogy egyenek!

Együttlét

A „minő­sé­gi idő” egyik lénye­ge az együtt­lét. Ez nem csu­pán fizi­kai közel­sé­get jelent. Lehet két ember ugyan­ab­ban a szo­bá­ban, egy­más köze­lé­ben, de ez még nem fel­tét­le­nül együtt­lét. Az együtt­lét­hez elen­ged­he­tet­len az egy­más­ra irá­nyí­tott figye­lem. Sok házas­pár össze­té­vesz­ti a fizi­kai közel­sé­get az együtt­lét­tel. Jóllehet egy­más köz­vet­len köze­lé­ben élnek, még­is távol van­nak egy­más­tól. Ha a férj a tele­ví­zi­ós sport­köz­ve­tí­tést nézi, miköz­ben a fele­sé­gé­hez beszél, nem szán rá minő­sé­gi időt, mert a figyel­me nem tel­je­sen rá irá­nyul. A „minő­sé­gi idő” nem azt jelen­ti, hogy ezalatt mind­vé­gig egy­más sze­mé­be mélye­dünk. Sokkal inkább azt jelen­ti, hogy együtt csi­ná­lunk vala­mit, és tel­jes figyel­mün­ket a másik­nak szen­tel­jük. Mellékes, hogy mi az a tevé­keny­ség, amit együtt vég­zünk. Érzelmileg azon­ban nagy jelen­tő­sé­ge van az egy­más­ra szánt idő­nek. A tevé­keny­ség csu­pán a köz­ve­tí­tő közeg, mely­nek révén az együtt­lét élmé­nyé­ben részesülünk.

Meghitt beszél­ge­tés

Ezen azt a ben­ső­sé­ges pár­be­szé­det értem, mely­nek során két ember meg­hitt és zavar­ta­lan lég­kör­ben meg­oszt­ja egy­más­sal élmé­nye­it, tapasz­ta­la­ta­it, gon­do­la­ta­it, érzé­se­it és vágya­it. A leg­töb­ben, akik arra panasz­kod­nak, hogy házas­tár­suk nem beszél­get velük, nem arra gon­dol­nak, hogy a másik soha nem szól egy szót sem. Arra utal­nak, hogy tár­suk nem szán időt a figyel­mes és bizal­mas beszél­ge­tés­re. Ha tár­sunk a „minő­sé­gi idő” sze­re­tet-nyel­vét beszé­li, az ilyen beszél­ge­té­sek nél­kü­löz­he­tet­le­nek ahhoz, hogy érez­ze sze­re­te­tün­ket. A meg­hitt beszél­ge­tés nem­csak együtt érző oda­fi­gye­lést igé­nyel, hanem önfel­tá­rást is. „Arra vágyom, hogy a fér­jem beavas­son a gon­do­la­ta­i­ba és az érzel­me­i­be.” Ez az asszony a ben­ső­sé­ges kap­cso­lat utá­ni sóvár­gá­sát feje­zi ki. Szeretné közel érez­ni magát a fér­jé­hez, de hogyan érez­het­né magát közel hoz­zá, ha nem isme­ri? Csak akkor érzi fér­je sze­re­te­tét, ha az meg­ta­nul­ja fel­tár­ni önma­gát. Ha a fele­ség sze­re­tet-nyel­ve a „minő­sé­gi idő”, ezen belül pedig a meg­hitt beszél­ge­tés, akkor mind­ad­dig nem lesz tele a sze­re­tet-tank­ja, amíg a fér­je nem oszt­ja meg vele gon­do­la­ta­it és érzéseit.

Forrás:

Gary Chapman – Egymásra hangolva
Gary Chapman – Az egye­dül­ál­lók öt szeretetnyelve