3 imádni való gyógynövényes ital novemberre
Beköszöntött az ősz utolsó, borongós, sötét hónapja. De a november is rejthet ám csodákat, ebben segítünk most mi is! Imádni való, melengető, szerethető, búskomorság-űző italokat hoztunk Neked, amelyek ráadásul finom és egészséges gyógynövényekkel készülnek.
#1. recept: illatos-hangulatos-gyógynövényes ital, hűs őszi napokra: almatea gyömbérrel és szegfűszeggel
A kicsit keleties illatú-ízű almatea reggel és napközben is ízletes, átmelengető frissítő lehet. Összetevőinek köszönhetően nemcsak a testet, hanem a lelket is segít felforrósítani, hiszen ősszel is kell egy kis tűz… 🙂
Hozzávalók & a gyógynövényes ital receptje
- egy közepes alma
- egy kiskanálnyi egész szegfűszeg
- egy evőkanálnyi reszelt gyömbér
- méz, ahogyan szereted
- 0,75 l víz
Forrald fel a vizet, majd tedd bele az előzőleg felkockázott almát. Meghámozni nem szükséges, mert a végén úgyis le kell szűrni. Kicsit keverd át, majd mehet hozzá a gyömbér és a szegfűszeg is. Várd meg, míg újra forrni kezd, ezután pedig fedő alatt, alacsonyabb lángon főzd még 8 percen keresztül. Végül vedd le tűzről, pihentesd, amíg kihűl, szűrd le, és ízesítsd mézzel. Fontos, hogy a mézet akkor tedd bele, amikor már nem forró, hiszen így értékes tápanyag-tartalma is megmarad!
#2. recept: pihentető esti finomság, ami az ágyban esik a legjobban: mexikói fűszeres kakaó
Mexikóban fűszerekkel, aromás gyógynövényekkel ízesítik a kakaót, érdemes Neked is kipróbálni. Nemcsak melengető, hanem különleges íz-élményt is szerezhetsz vele magadnak, főleg, ha szereted az ínyenc finomságokat.
Hozzávalók & a gyógynövényes ital receptje
- 1,5 evőkanál ízesítetlen, „főzni való” kakaópor
- 1,5 teáskanál ehető kakaóvaj, (például perui)
- 2,5 kiskanál nádcukor, kókuszcukor vagy tetszőleges alternatív édesítő
- 2 csipet őrölt fahéj
- 1 csipet őrölt szerecsendió
- 1 zúzott kardamommag
- 1 vaníliarúd kikapart belseje
- 2 csepp mandulaaroma
- 1,5 dl víz
- 2 dl langyos növényi tej
Melegítsd fel a vizet, majd keverj el benne mindent a fűszereken kívül alaposan, krémesre. Ezután a tejjel fokozatosan, kevergetés közben öntsd fel alacsony lángon / hőfokon főzve. Végül mehetnek bele a fűszerek, kevergesd továbbra is; a legjobb, ha gyöngyözést látsz a tetején, ekkor van készen. Vedd le a tűzről, kicsit hűtsd le és szűrd át. A leszűrt kakaót melegítsd újra a vágyott hőmérsékletűre, és bújj vastag takaró alá a tökéletes őszi estéhez…!
Gyógynövényes sópárna 4 féle gyógynövény keverékével
Mi kell még egy csodás novemberi ellazuláshoz? Gyógynövény, gyógynövény és még több gyógynövény!
Véleményünk szerint egy gyógynövényes forró fürdő vagy zuhany sós-tönkölypelyvás-gyógynövényes fürdőzsákjainkkal és egy illatos sópárna az arcra, miután a kakaó elfogyott csodákat tehet. A gyógynövények aromáiknak, hatóanyagaiknak köszönhetően segítik az immunrendszer erősítését és a közérzetet is javítják, míg a só antibakteriális hatása a bacilusok elűzésében vesz részt.
#3. recept: rozmaringtea „ősz” ízzel – nemcsak finom és melengető, hanem nagyon egészséges is
A rozmaringot leginkább a burgonya fűszereként ismerheted – no meg, 10 gyógynövényes keveréket tartalmazó párnáinkból is – de teaként is hasznos a fogyasztása. Ilyenkor, ősszel-télen nyugodtan használd a szárított változatot, ugyanúgy ételekbe, mint tea készítéséhez.
Hozzávalók & a gyógynövényes ital receptje
- 2 evőkanálnyi szárított rozmaring
- 1 liter víz
- 1–2 dl frissen facsart narancs
- pár csepp frissen facsart citrom
- fél kezeletlen narancs lefejtett héja
- méz, ahogyan szereted
Tedd fel a vizet a tűzhelyre egy edényben, majd forrald fel. Ezután hűtsd vissza 80 °C környékére. A rozmaringot töltsd bele egy teatojásba, majd helyezd el a vízben, és áztasd kb. 4 percig. Vedd ki, és minden ízesítőanyagot keverj el benne, így is hagyd állni 7–8 percig. Végül szedd ki a narancshéj-darabokat, és már lehet is inni! Tipp: ezt a teát azért nem szabad főzni a klasszikus módon, mert, bár akkor magasabb hatóanyag-tartalma lesz a rozmaringnak, egyfajta kesernyés íz is megérkezik vele, ami az áztatással viszont elkerülhető.
Melyik gyógynövényes receptet fogod kipróbálni novemberben? Írd meg nekünk! 🙂
Gyógynövényes párnák szakértőktől, szeretettel – Szénafüvek Manufaktúra, az ország első gyógynövényes párnáinak készítői. Szerezd be a család új alvócimboráit!