Mackó úr

Mackó úr

Mackó úr

Közismert hiedelem szerint ha a medve gyertyaszentelőkor meglátja az árnyékát, elnyúlik a tél, de ha nem, korai tavaszra számíthatunk. CLAUUE GAIUNEBET feltevése szerint ez a babona a naptárrendszer félreértéséből született. A francia tudós úgy véli, hogy a medvének nem nappal, hanem éjjel kellene megnéznie az árnyékát, kiderítendő, telihold van-e vagy sem (már a félhold is vet némi árnyékot, teliholdnál olvasni is lehet). Az időjóslásnak, legalábbis naptári vonatkozásban, csak így van értelme. Ha ugyanis gyertyaszentelőkor telihold van, messze esik – no, nem a tavasz, de a böjt végét jelző tavaszünnep: a húsvét. Ha újhold lévén, az orráig sem lát a mackó, hamarost itt van, március 22- én, a csillagászati tavasz beköszöntekor.

Szép, szép, de mi köze ehhez a medvének?

Őseink a medvében a legfőbb (állat)- istenséget tisztelték, a vegetációs ciklus, illetve a holdváltozások urát (a régiek e kettőt összekapcsolták). Téli álmából való február eleji ébredése, valamint az, hogy ekkor hozza világra bocsait, a természet föltámadásának, a tavasz eljövetelének jelképévé vált. A medvekultusz európai nyomai a jégkorszak elejéig követhetők a múltban. A télvégi medveünnep finnugor rokonainknál, a farsangi medvealakoskodás Európa-szerte, így nálunk is eleven szokás volt a közelmúltig. A medvebőrbe bújt hősök (Medve Jankó, Medvebőrös) a nemzetközi meseirodalomnak ma is népszerű alakjai.

Az antik Rómában február 13-án ünnepélyes körülmények között idézték fel Callisto (görög Kallisztó) medve regéjét (a naphoz egyébként a maihoz hasonló időjósló szokás tapadt). Kallisztó a klasszikus mítosz szerint Kéteusz vagy Lükaón leánya és Artemisz szűz társnője volt. Fogadalma ellenére engedett Zeusz csábításának és teherbe esett. Artemisz ezért medvévé változtatta, hogy kutyáival széttépesse, de Zeusz idejében közbelépett. Miután Kallisztó megszülte fiait: Arkaszt és – egy változat szerint – Pánt, (az ismertebb változatban Pán anyja Amalthea kecskeistennő volt, aki Zeuszt is szoptatta), Zeusz az égbe emelte szerelmesét. Belőle lett a Nagy Medve csillagkép. Valójában Kallisztó jelentése „legszebb”, s Artemisznek, az Allatok Úrnőjének egyik neve és megjelenési formája volt, akinek tiszteletére medvealakoskodással egybekötött ünnepet tartottak. (A görög arklosz szó mindezt magában foglalja. Jelentései: „medve, Nagy Medve, észak” – melynek csillagát a Nagy Medve felett találjuk meg -, „Artemisz szolgáló szüze”. Artemisz neve is összefügg az arktosz szóval, s nyelvileg nem közömbös az sem, hogy a névnek, csakúgy, mint a medve indogermán elnevezéseinek az első szótagja az állat morgó hangját (arrh] idézi föl (1. az Uránuszról írtakat), és hogy az istennőt Árkádiában, melynek Arkasz volt első királya, különösképpen tisztelték.) Artemisz (latinul Diana) mint holdistennő Brighidhez s a későbbi Gyertyaszentelő Boldogasszonyhoz hasonlóan „fényhozó” és a vajúdó asszonyok védnöke volt.

A február 15-i Lupercalia („Farkasűző”) ünnep is részint Callistóhoz kapcsolódik. Lupercus a nyájak őrző istene volt, ez medveisteni szerepkör. Az ünnep névadója a medvenimfa egyik feltevés szerinti atyjára, Lükaónra irányítja figyelmünket. Lükaón ugyanis „fár kas szerű t” jelent. Az ünnep rítusai a nők termékenységének fokozását célozták: meztelen ifjak a várost körbefutva kecskebőr-korbáccsal ütlegelték az útjukba kerülő asszonyokat, hogy termékenyek legyenek. A termékenységvarázslás a „napfényre hozó” meddő holdistennőre utal, a meztelen kecskebőr-korbácsosok Kallisztó egyik fiának, Pán kecskeistennek papjai is lehetnének, hiszen a kecske is termékenységjelkép. (Hadd emlékeztessek Piroskára és a farkasra, a szent remeték legendájában szereplő farkasra, kecskeemberre! A kecskebőr-korbácscsal „űzött” farkas hiedelmi jelentőségére nézve tudnunk kell, hogy a napisten – Apollón, később a napisteni vonásokkal megrajzolt Krisztus is – „Jó Pásztor” vagy vezérkos, vezérbak képében száll szembe a nyájat fenyegető farkassal: a Sötétség fejedelmével. S még az állatmesékben, AESopuséban vagy PHAEDRUséban is, a farkas vagy a medve a kecske és a bárány fő ellensége.) Kallisztó apjának másik neve, Kéteusz a Cet csillagzat görög nevének hímnemű alakja. Az európai medveisten tiszteletében osztozó indoeurópai Varuna isten állata ugyanez a cet volt.

Állatistenekre, totemállatokra jellemző, hogy igazi nevüket tilos volt kimondani. Helyette egyik jelzőjét használhatták. Ilyen a szláv (finnugor eredetű?) medve is: „mézevőt” jelent. Több februári szent: Brigitta, Balázs és Bálint áll kapcsolatban a medvével. Brigitta és Bálint a nevük szerint is. Bálint „Erőset” jelent, s a medveisten egyik neve volt. Egy másik nevét, a „Torkost” falánkságának köszönhette. A keresztény ikonográfiában a disznó mellett ő testesíti meg a Falánkság bűnét. RABELAIS nagyétkű óriásainak, Gargantuának és Pantagruelnek, a farsang e két jellegzetes hiedelmi figurájának is a mítoszok medvehőse volt az előképe. A medve harmadik neve, az „Erdei Pásztor” a februárban ünnepelt Quirinus pásztoristenhez, Varuna itáliai megfelelőjéhez vezet bennünket.

Arisztotelész még úgy tudta, hogy a medve, amikor felébred téli álmából, purgáló hatású füveket eszik, hogy a benne rekedt salaktól megtisztuljon. Ilyen az erős hashajtó „medvehagyma” (Allium ursinum). Ez azt a dugót is kilöki a hátuljából, amivel a tél elején dugaszolta be magát. A medvét a falánkságáról és önpurgálásáról szóló hiedelmek a farsangi evés-ivás és a rákövetkező böjti megtisztulás négy lábon járó példaképévé tették. Öntisztításának azonban több jelentése is van. Utal az időszakra jellemző böjti szelekre, melyeknek a hagyomány szerint az égisten {Odin, “Varuna) a kibocsátója. Ehhez társul az a képzet, mely szerint a holtak lelkeit a medveisten a „Torkos” nyeli el, és ő is bocsájtja ki őket ismét, hogy új testbe költözhessenek. A szeles idő a néphit szerint (gonosz) szellemjárás ideje! Egyiptomtól Észak-Európáig ismert ősi elképzelés szerint a holtak lelkei a Göncölszekérben várják visszatérésük idejét. A Nagy Medve „gyomra és hátsó fertálya” ez! A szekércsillagzat neve számos népnél halottaskocsi értelmű, és erről a magyar néphagyomány is tud. A legenda szerint Szent László holttestét egy szekér magától vitte végső nyugvóhelyére, Váradra, vagyis sem ökör, sem ló nem volt elébe fogva. Hogy milyen szekér lehetett, azt a Göncöl Szent László szekere elnevezése árulja el. A britek egyenesen Artúr király szekerének nevezték, s a kelta eredetű Artúr név szintén „medvét” jelent! (Emlékezzünk az Uranusról és Artemiszről írtakra; a morgó nevű kelta uralkodó éppúgy nem hal meg, mint Uránosz, hanem hozzá hasonlóan egy „Almás hely” nevű szigeten, a kelta paradicsomban szendereg örök félálomban.)

A medveistenséget nemcsak a görög-római műveltség azonosította a Nagy Medve csillagképpel. Finnugor rokonaink hitvilágában több jelkép szál fut össze: a hantik a csillagzatot – többek között – a halott medveistent hordozó halottas szánnak képzelték. Artemisz medveistennő csillagképpé válásának regéjére gondolva pedig érdemes eszünkbe idézni, hogy a szomszédos Kis Medvét eleink Nagyasszony társzekerének, Nagyboldogasszony csillagának is nevezték.

 

/Forrás: Jankovics Marcell – Jelkép Kalendárium/

Az oldalon sütiket használunk, melynek segítségével oldalunk látogatottságát mérjük, valamint a közösségi portálokon található oldalainkhoz való gyors hozzáférést biztosítjuk. A sütik segítségével információkat osztunk meg hirdetési, közösségi média és elemző partnereinkkel a weboldalunk, illetve közösségi oldalaink használatáról, melyek alapján statisztikák, illetve hirdetések készülhetnek. A weboldal további használatával beleegyezel a sütik használatába. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás