Biztosan min­den­ki emlék­szik arra, ami­kor toká­tól boká­ig ünnep­lő ruhá­ban állt az óvo­dá­ban-isko­lá­ban, és éne­kel­te, hogy „Orgona ága, barack­fa virá­ga…” Az édes­anyák­ról való meg­em­lé­ke­zés egé­szen az óko­ri görö­gö­kig nyú­lik vissza, ami­kor az iste­nek any­ja, Rheia szá­má­ra szer­vez­tek tava­szi ünnep­sé­ge­ket. Ezt a szo­kást pedig a róma­i­ak is átvet­ték, így indult útjá­ra az anyák napi ünnep­lés a világban…

Az újko­ri anyák nap­ját az angol­szász világ­nak köszönhetjük

Ahogy az ókor­ban, úgy a későb­bi­ek folya­mán sem az egyé­ni, hanem a közös köszön­tés volt jel­lem­ző az anyák nap­já­ra. Mostani jel­le­gé­hez a 16. szá­zad ele­ji Angliában kez­dett hason­lí­ta­ni, a gyar­ma­to­sí­tók­nak köszön­he­tő­en pedig világ­szer­te elter­jedt. Elsőként az USA‑n belül Bostonban ünne­pel­ték meg az édes­anyá­kat 1872-ben. 1914 óta hiva­ta­los ünnep­nek szá­mít a május máso­dik vasár­nap­ján tar­tott anyák nap­ja az Egyesült Államokban.

Anna Jarvis, aki ezt elér­te, éle­te végé­re már nem akar­ta, hogy nevét össze­füg­gés­be hoz­zák az ünnep­pel: mér­he­tet­le­nül hara­gu­dott ami­att, hogy elüz­le­ti­e­sí­tet­ték az ünne­pet, és tisz­te­let­adás helyett az élő és az elhunyt anyák szá­má­ra, sokan csak saját hasz­nu­kat lát­ták benne.

Május máso­di­ka nem­csak a ten­ge­ren­tú­lon, hanem más angol­szász orszá­gok­ban is az anyák nap­ja idő­pont­ja, az auszt­rá­lok és a bri­tek is ekkor köszön­tik az édes­anyá­kat. Előbbieknél él egy nagyon ked­ves hagyo­mány: szí­nes szeg­fűt visel a ruhá­ján az, aki­nek még él az édes­any­ja, és fehér­rel feje­zi ki gyá­szát és tisz­te­le­tét, aki már elvesztette.

Importáltuk az anyák napját

Itthon viszony­lag sokat kel­lett vár­ni az anyák hiva­ta­los köszön­té­sé­re: ünnep­sé­get első ízben Pesterzsébeten a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tar­tott 1925-ben, egy­be­von­va a máju­si Mária-tisz­te­let­tel. A hagyo­mányt egy állam­tit­kár fele­sé­ge, Petri Pálné hoz­ta be az USA-ból. Hivatalosan 1928-tól tart­juk ezt az ünne­pet. Nálunk – azóta is – a vers­mon­dás, ének­lés a leg­in­kább elter­jedt ünnep­lé­si mód, később, fel­nőtt­kor­ban pedig a virág­cso­kor aján­dé­ko­zá­sa. De csa­lá­don­ként vál­toz­hat­nak a szo­ká­sok, sokan főz­nek, süt­nek vagy alkot­nak vala­mit édes­any­juk szá­má­ra, és – saj­nos – itt­hon is lett mára egy elég erős anya­gi­as vonatkozása.

A világ egyes pont­ja­in külön­fé­le­kép­pen ünne­pe­lik az anyák napját

Az auszt­rá­lok­nál már emlí­tett szo­kás mel­lett jel­lem­ző az is, hogy min­den­fé­le édes­ség­gel, süte­mé­nyek­kel hal­moz­zák el az anyá­kat, az ango­lok­nál pedig egy bizo­nyos sütit süt­nek édes­any­juk szá­má­ra a gye­re­kek, ez az „anyák süteménye”.

Franciaországban jó dol­ga van az édes­anyák­nak: a május végé­re eső jeles nap­ról ugyan már Napóleon is tett emlí­tést, de csak 1950 óta ünnep­lik hiva­ta­lo­san. Ilyenkor az anyu­kák dol­ga nem más, mint az édes sem­mit­te­vés: cse­me­té­ik „szol­gál­ják ki” őket.

Brazíliában komoly csa­lá­di ünnep az anyák nap­ja: a temp­lom­lá­to­ga­tás ugyan­úgy a napi tevé­keny­sé­gek közt van ilyen­kor, mint a gyer­me­kek meg­le­pe­té­sei – több­nyi­re a miénk­hez hason­ló­an ver­sek, dalok, elő­adá­sok for­má­já­ban. Az estét pedig sütö­ge­tés­sel zár­ják május máso­dik vasárnapján.

Indiában még igen újke­le­tű az anyák nap­ja, így nin­cse­nek kiala­kult hagyo­má­nya­ik. Május máso­dik vasár­nap­ján fel­kö­szön­tik az anyá­kat, a bol­tok­ban cse­cse­be­csé­ket árul­nak ennek apro­pó­ján, és az étter­mek is külön­le­ges kíná­lat­tal készülnek.

Japánban sokat dol­goz­nak azon a gye­re­kek, hogy lenyű­göz­zék édes­any­ju­kat: több rajz­zal is készül­nek, piros szeg­fűt aján­dé­koz­nak, illet­ve segéd­kez­nek a napi főzésben.