„A sze­re­tet nyel­ve egye­te­mes. Ám ahá­nyan vagyunk, annyi­fé­le nyelv­já­rást beszé­lünk.” /Gary Chapman/

A sze­re­te­tét min­den­ki más­képp feje­zi ki. Van, aki könnye­dén, min­den lehet­sé­ges módon képes, rá. Van, aki nem tud­ja sza­vak­ba önte­ni, de tet­te­i­vel kife­je­zés­re jut­tat­ja. És van, aki­nek komoly prob­lé­mát jelent bár­mi­lyen módon elő­hív­ni a lel­ke mélyén szunnya­dó érzel­me­ket, így nem is cso­da, hogy a másik fél nem érti, nem érzi.

Valentin nap alkal­má­ból öt napon keresz­tül min­den nap bemu­tat­tunk egy sze­re­tet-nyel­vet. Íme hát soro­za­tunk befe­je­zé­se­ként  az ötödik:

Testi érin­tés

Régóta tud­juk, hogy a tes­ti érin­tés a sze­re­tet kife­je­zé­sé­nek egyik mód­ja. Számos fej­lő­dés lélek­ta­ni kuta­tás iga­zol­ja, hogy azok­nak a cse­cse­mők­nek, aki­ket gyak­ran ölbe vesz­nek és meg­ölel­nek, az érzel­mi éle­te sok­kal egész­sé­ge­seb­ben fej­lő­dik, mint azo­ké hosszú idő­sza­kok­ra nél­kü­löz­ni­ük kell a fizi­kai kontaktust.

A tes­ti érin­tés nem kevés­bé fon­tos a házas­ság­ban sem. A kéz­fo­gás, a csók, az öle­lés, a sze­xu­á­lis érint­ke­zés, mind-mind a sze­re­tet kife­je­zé­sé­nek esz­kö­ze. Akik szá­má­ra a fizi­kai érin­tés a leg­ki­fe­je­zőbb sze­re­tet-nyelv, ennek hiá­nyá­ban nem biz­to­sak tár­suk sze­re­te­té­ben. A fizi­kai érin­tés lét­re­hoz­hat vagy meg­sza­kít­hat egy kap­cso­la­tot. Közvetíthet gyű­lö­le­tet és sze­re­te­tet is, sőt annak, aki­nek ez az elsőd­le­ges sze­re­tet-nyel­ve, a tes­ti érin­tés sok­kal kife­je­zőbb, mint maga a „gyű­löl­lek” vagy „sze­ret­lek” szó. A pofon min­den gyer­me­ket sért, de meg­sem­mi­sí­tő ere­jű lehet annak, aki­nek a „tes­ti érin­tés” az elsőd­le­ges sze­re­tet-nyel­ve. Egy gyen­géd öle­lés sze­re­te­tet köz­ve­tít min­den gyer­mek felé, de alap­ve­tő érzel­mi szük­ség­let annak a gyer­mek­nek, aki­nek ez a sze­re­tet­nyel­ve. Ugyanígy van ez a fel­nőt­tek­nél is.

A házas­ság­ban sok­fé­le for­mát ölt­het a sze­re­te­tet kife­je­ző érin­tés. Mivel a test min­den részén talál­ha­tók tapin­tás­ér­zé­ke­lő ideg­vég­ző­dé­sek, egy gyen­géd érin­tés a test bár­mely részén sze­re­te­tet fejez­het ki. Ez nem azt jelen­ti, hogy min­den érin­tés egy­for­mán hat. Van, ami jól esik, és van, ami kevés­bé. E téren a tár­sunk a leg­jobb taní­tónk, hiszen ő tud­ja leg­job­ban, mit érzé­kel gyen­géd érin­tés­ként. Ne a magunk mód­ján, és a magunk válasz­tot­ta idő­ben érint­sük meg! Tanuljuk meg, hogy az ő sze­re­tet-nyel­vén fejez­zük ki sze­re­te­tün­ket. Ha ész­re­vesszük, hogy bizo­nyos érin­té­se­ket kel­le­met­len­nek vagy irri­tá­ló­nak talál, hagy­junk fel vele, külön­ben sze­re­te­tünk helyett tapin­tat­lan­sá­gunk­ról árul­kod­nak. Ne essünk abba a téve­dés­be, hogy azt fel­té­te­lez­zük, ami szá­munk­ra kel­le­mes, az bizo­nyá­ra mások szá­má­ra is az.

A sze­re­te­tet köz­ve­tí­tő érin­té­sek lehet­nek tel­je­sen köz­vet­le­nek, és tel­jes figyel­met igény­lő­ek, mint pél­dá­ul egy hát­masszí­ro­zás. De lehet­nek köz­ve­tet­tek és futó­la­go­sak is, mint ami­kor a kezünk meg­pi­hen a tár­sunk vál­lán, vagy ha a kony­há­ba menet egy pil­la­nat­ra hoz­zá simu­lunk. A sze­re­tet köz­vet­len érin­té­sei nyil­ván­va­ló­an több időt igé­nyel­nek, nem­csak azért, mert tovább tar­ta­nak, hanem ahhoz is idő kell, míg meg­ta­nul­juk, hogyan fejez­zük ki sze­re­te­tün­ket az érin­tés nyel­vén házas­tár­sunk­nak. Ha egy jó kiadós hát­masszí­ro­zás min­den más­nál töb­bet árul el szá­má­ra sze­re­te­tünk­ről, akkor jól tesszük, ha időt, pénzt és ener­gi­át for­dí­tunk a masszí­ro­zás művé­sze­té­nek elsajátítására.

A sze­re­tet köz­ve­tett érin­té­sei kevés időt, de annál több figyel­met igé­nyel­nek, külö­nö­sen akkor, ha nem a tes­ti érin­tés az elsőd­le­ges sze­re­tet-nyel­vünk, és a csa­lá­dunk­ban sem szok­tunk hoz­zá, hogy meg­érint­sük egy­mást. Ha egy házas­pár a kana­pén szo­ro­san egy­más mel­lett ülve nézi ked­venc tévé­mű­so­rát, abban is sze­re­te­tük feje­ző­dik ki. Lehet, hogy tár­sunk szá­má­ra min­den val­lo­más­nál töb­bet mond, ha a szo­bán átha­lad­va meg­érint­jük őt, vagy ott­hon­ról távo­zó­ban egy futó csó­kot és öle­lést váltunk.

Mindannyian azon a nyel­ven fogad­juk be és fejez­zük ki a sze­re­te­tet, amely­re nevel­te­té­sünk és haj­la­ma­ink nyo­mán a leg­fo­gé­ko­nyab­bá vál­tunk. Ezért for­dul elő gyak­ran, hogy az üze­net kül­dő­je és befo­ga­dó­ja nem érti meg egy­mást. Ilyenkor pana­szol­ja a férj, hogy hiá­ba visz virá­got a fele­sé­gé­nek, csak egy eről­te­tett mosoly a válasz. „Talán már nem sze­ret?”- teszi fel magá­nak a kér­dést, hol­ott csak arról van szó, hogy sze­re­tet­köz­lé­se nem ért cél­ba, mert a fele­sé­ge nem az aján­dé­kok, hanem a minő­sé­gi idő nyel­vén ért.

Mi tehát a meg­ol­dás? Aki nem riad vissza egy kis nyelv­ta­nu­lás­tól, könnyen ráhan­go­lód­hat tár­sa, csa­lád­tag­jai, bará­tai szeretetnyelvére.

Forrás:

Gary Chapman – Egymásra hangolva
Gary Chapman – Az egye­dül­ál­lók öt szeretetnyelve